×
Én

Szerkesztőség bemutató - Eötvös Sulirádió

Eötvös Sulirádió   

szerkesztőség bemutató Rádió zene lista

A Sulirádió az első diákkörök közé tartozik, akik ebben a hónapban megerősítették, hogy részt vesznek a DÖ honlap projektünk beindításában, azzal hogy egy aktív szerkesztőséget állítanak fel itt. Lássuk hát, milyen tartalmakra számíthattok!

A Rádió új vezetősége, ahogy az előzőek is, szeptemberben tagfelvételt hirdet meg. Erről minden infót megtaláltok majd itt.

A Rádió facebook oldalán (ha nem ismered, ezen a linken megtalálod) eddig is az volt a cél, hogy a nap/hét lejátszási listái megjelenjenek. Itt várhatóan kezdetben hetente, aztán igény szerint esetleg gyakrabban fog ez megjelenni.

Ebben a szerkesztőségben különböző, műsorokkal kapcsolatos tartalmak és ajánlók is helyet kapnak majd. A rádiósok itt időnként bele-bele szólnak majd az Eötvös eseményeibe, kommentálva azt.

Természetesen az év során, ha beindul a sokak által kért kívánságműsor, arról is megtaláltok majd a Sulirádió szerkesztőségében mindent és tervben van egy olyan lehetőség is, amivel év közben is egy-egy alkalommal kipróbálhatják az érdeklődők a rádiózást.